Hajósvizsga élménybeszámoló - Pula, 2008 február 29- március 1.
hétfő, március 3rd, 2008
Tegnap este érkeztünk haza Pulából, ahol az idei év második hajóvezetÅ‘i vizsgája zajlott ezen a hétvégén. Pár mondatban összefoglalnám a két nap eseményeit. Péntek reggel 8 órakor találkozott a csapat a 7-es út melletti István Fogadóban Sormáson. Szépszámú csapat jött össze, és mindjárt az elején le kell szögeznem, hogy kiválóan felkészült csapathoz volt ezúttal szerencsénk. Ez nagymértékben megkönnyítette az együttes munkát, a felkészülést a másnapi vizsgára. Bárcsak mindig ilyen hallgatókkal kellene dolgoznunk…
Rövid, kölcsönös bemutatkozást követÅ‘en fél 9 tájban munkához is láttunk. Ádám lendületes, lényegre törÅ‘ elÅ‘adást tartott a vizsgaanyagból, sokat beszéltetve a hallgatókat, és sokat kérdezve tÅ‘lük. Az elméleti tanfolyam délig tartott, ekkor egy rövid ebédszünetet iktattunk be, mert már nagyon ki voltunk éhezve. Az ebédre - amennyire én láttam - panasz nem volt. Délután viszont már egy mindenki számára izgalmasabb, érdekesebb részhez érkeztünk el. Ekkor ugyanis elkezdtük a térképészkedést. Irány, pozíció, távolságmeghatározás, térképen található jelek megismerése, stb. Na, ez már nem volt olyan száraz anyag mint a szabályok, adminisztrációs tudnivalók, stb. Fél öt körül végeztünk is a teljes anyaggal. Ezután, rövid megbeszélést követÅ‘en elindult a csapat Pulába, ahol a szállást mi már hamarabb lefoglaltuk mindenki részére telefonon. Volt két motoros srác is, Å‘k hamarabb indultak el egy kicsit, amit nagyon jól tettek, mert:
Rijekáig semmi gond nem volt, autópályán, jó látási viszonyok között haladtunk, hanem Rijekától kezdve a hegyekben akkora ködöt "fogtunk", amilyent idehaza csak nagyon ritkán, mondhatni szÅ‘kÅ‘évente egyszer láthatunk. Apropó, milyen nap is volt pénteken? Február 29??
Mi autóval este 9 körül értünk a szállodához, ahol gyorsan elfoglaltuk a szobánkat, legkésÅ‘bb 10 órára mindenki befutott gond nélkül. Azt leszámítva, hogy a GPS-ek valami miatt nem akarták a Hotel Omirt megtalálni, úgyhogy volt akit telefonon navigáltunk oda a szállodához.
Vacsorára kijárt egy csevapcsicsa, 2 üveg Ozujskoval leöblítve, majd alvás, reggel 7-kor ébresztÅ‘, és egy gyors reggelit követÅ‘en gyalogosan lesétáltunk a partra, ahol a kikötÅ‘i kapitányság épülete található. Ádám kicsit hamarabb elindult, hogy a papírokat (jelentkezési lapokat) mihamarabb le tudja adni. Igazából talán ez volt az egész hajóvezetÅ‘i vizsga leghosszabb része, mert utána maga a vizsga már gyorsan ment, talán öt percnél hosszabb ideig senki nem is volt benn vizsgázni.
Ha jól emlékszem 11 órára már mindenki levizsgázott, jól felkészült csapat benyomását keltettük, amit a vizsgáztató kapitányok (és kapitány hölgyek - mert olyan is volt!) is megerÅ‘sítettek egy "kihallgatott" beszélgetés szerint.
Ezután szétszéledt a csapat, városnézés, ebéd, bevásárlás, stb. Ádámmal és 3 hallgatóval megtámadtuk a QPola nevű éttermet a belvárosban, ahol egy tekintélyes méretű , és igen finom vegyes haltál kivégzése volt az aktuális feladatunk.
Fél kettÅ‘re kellett visszamenni a jogosítványokért, amik persze nem voltak még készen addigra, de negyed három körül a kapitányság épületébÅ‘l kibotorkáló hivatalnok kérdésünkre elárulta, hogy most már kész vannak a jogosítványok (Å‘ készítette el Å‘ket, és miután lejárt a munkaideje, haza is autózott a kb. 20 éves meg nem mondom milyen típusú kis autóján).
Úgyhogy gyorsan kihoztuk Å‘ket az irodából, és szétosztottuk a sikeres vizsgát letevÅ‘ hallgatóink között. Sikertelen vizsgázó ezúttal nem volt. Fél három körül indultunk haza, este 8 után pár perccel Pécsett voltunk, több megállással, és egy kis kerülÅ‘vel együtt.
Elkészült a fotó album a hétvégi vizsgáról, itt megtekinthetÅ‘!
Amennyiben te is szeretnél horvát hajóvezetÅ‘i jogosítványt, az alábi linkre kattintva jelentkezhetsz rá:
www.kalandatengeren.hu/hajosvizsga_jelentkezesi.htm
A vizsgával kapcsolatos részletekrÅ‘l pedig itt olvashatsz:
http://www.kalandatengeren.hu/aloldal_1.htm